A 9. osztályba beiratkoztt tanulók listája letölthető INNEN >>
A 9.a osztályfőnöke: Halász Andrea, történelem - magyar szakos tanárnő lesz.
A 9.b osztályfőnöke: Fülöpné Rigó Éva angol szakos tanárnő lesz.
A Szentendrei Rotary Club februárban írta ki a „Bízz Magadban” tanulmányi ösztöndíj pályázatát. A kiírás szerint a nyertes („2023. évi Szentendrei Rotary Ösztöndíjas”) 150.0000 Forint értékű anyagi támogatásban részesül.
A 2023. évi Rotary Ösztöndíjas iskolánk kilencedik osztályos tanulója, Farkas Kornél lett.
Különdíjat Serényi Fanni nyerte el.
Farkas Kornél beszámolója:
Először elkészítettem a három oldalas írásos pályázati anyagomat. Először magamat mutattam be, majd pedig a természetfotózás szépségeiről, kalandjaimról és a további érdeklődési köreimről (PR, retorika, borászat, vadászat) írtam. Érvelnem kellett amellett, hogy miért én lennék a legalkalmasabb az ösztöndíjra és, hogy mire fordítanám azt. Csatolnom kellett egy pedagógus/szakértő és legfeljebb három diáktársam ajánlását is. Május közepén egy beszélgetésen vettem részt, ahol a kuratórium tagjai kérdeztek a pályázatomról, tevékenységemről. A pályázat megírása egy szuper tapasztalat, amit biztos vagyok benne, hogy még fogok tudni kamatoztatni.
Fenntarthatósági témahét
2023. április 24-28.
Idén is regisztráltunk és csatlakoztunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Fenntarthatósági témahéthez. A fenntartható értékek, hulladék és a biodiverzitás védelme voltak a kiemelt területek ebben az évben. A víz világnapja alkalmából tervezett programjainkat, feladatainkat is ehhez a témahéthez kötöttük.
Víz és vizek védelme témában a 9. évfolyamos tanulók látványos, ismeretterjesztő és figyelemfelhívó plakátokat készítettek. Az elkészült munkákból Tóthné Szabó Tímea kiállítást állított össze, ami az első emeleti folyosón napokig látogatható volt. A 12. évfolyamos tanulók, „Fenntarthatóság Magyarországon” címmel készítettek PowerPoint bemutatókat.
Sok- sok érdekes téma került elő, mint a „Hulladékproblémák Magyarországon, Környezeti katasztrófák, Veszélyeztetett állatok” vagy éppen az „Atomreaktorok és vízi erőművek előnyei és hátrányai”.
A kiemelt évfolyamok feladatai mellett kollégáink is csatlakoztak a témahéthez tanóráikon. Beszélgettek az üvegházhatásról, a globális felmelegedésről, magyarul, angolul és németül is. Volt szó védett növényekről a Kő-hegy alatti területeken, papír, műanyag, üveggyártásról és az újrahasznosítás fontosságáról kémia órán, a globalizációról életvitel órán, a környezettudatos magatartásról etika órákon. A kicsik illusztrációt készítettek a témához kapcsolódó dalokhoz.
Úgy látjuk a gyerekek egyre tájékozottabbak ezen a területen, amihez a témahetek és az ehhez kapcsolódó programok is nagyban hozzájárulnak.
Köszönjük minden tanulónak és kollégának az építő közreműködést!
Tóthné Szabó Tímea és Boda Eszter
Kedves Diákok! Tisztelt Szülők!
Mindenkinek gratulálunk a sikeres felvételijéhez!
IDE KATTINTVA LETÖLTHETIK az iskolánk(végleges) felvételi jegyzékét, tagozatonként, a felvételt nyert tanulók oktatási azonosítójával. Minden tagozatunkra a maximálisan felvehető létszámú tanuló került be.
A bejutási ponthatárok
Általános tagozaton: 123,33 pont
Emelt matematika tagozat: 136,22 pont
Emelt angol tagozat: 155,61 pont
A felvételt nyert illetve az elutasított tanulókat emailen is értesítjük 2023. április 28-ig.
A felvételről és az elutasításról szóló határozatokat személyesen, az intézményben, a titkárságon 2023. május 2 - 5. között 8 – 16 óra idősávban tudják átvenni.
Amennyiben a felvételi eljárás során történt olyan szabálytalanság, ami jogszabályba ütközik, az iskola döntése ellen, a kézhez vételtől számított 15 napon belül jogorvoslati lehetőséggel élhetnek a 2011.évi CXC.tv 37.§ szerint.
A jogorvoslati kérelmet illetékmentesen a Váci Tankerületi Központ igazgatójához (2600 Vác Dr. Csányi László körút 45.) címezve, a Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium igazgatójához kell benyújtani.
Ha szabályos eljárás keretében nem nyert felvételt iskolánkba a tanuló, akkor élhetnek méltányossági kérelem intézményével, amit az Igazgatónőnek lehet benyújtani, az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen.
Köszönjük, hogy megtisztelték iskolánkat bizalmukkal!
Molnár Ildikó (igh.)