Témakör

Gimnázium

Bemutatkozás

Az iskola története

Az iskola története

Iskolánk a történelmi belvárosban található. Dokumentumok alapján 1952-ben adták át az épületet általános iskolai célra, akkor alakult meg a Rákóczi úti iskola, majd 1953-ban lett önálló igazgatású intézmény. Fiúiskolaként működött, majd 1962-ben áttért a koedukált oktatásra.

1955-ben az intézmény helyet biztosított a Bem József Szakmunkásképző Intézet kihelyezett tagozatának működésére. A tanítás délutáni rendben folyt a Rákócziban.

1978-ban a Bajcsy-Zsilinszky úti, az Alkotmány úti, a Kovács László úti és a Rákóczi úti iskolákból jött létre a Központi Általános Iskola.

Bár a tanulólétszám rohamos emelkedése miatt 1983-ban nyolc új tanteremmel, tornateremmel és tanuszodával bővült a Rákóczi épülete, bebizonyosodott, hogy a négy épületben több, mint 1400 tanulóval és 100 pedagógussal nem képes hatékonyan működni az intézmény.

1989-ben egy egészséges belső rendeződési folyamat végén ismét négy önálló profilú intézményre szakadt a Központi Iskola, így a Rákóczi úti Általános Iskola is megkezdte önálló intézményi működését testnevelés tagozatos arculattal.

1990-ben az iskola felvette II. Rákóczi Ferenc nevét.

A lelkes, újításra képes tantestület igazán új, egyéni arculat kialakításán fáradozott, így indult meg 1992-ben a 6+6-os rendszerű általános iskolai és gimnáziumi képzés a 7-8. évfolyamon – párhuzamosan - általános iskolai kimenettel. E kimeneti lehetőség később önkormányzati döntés eredményeként megszűnt. Az oktatás feltételeinek javítása érdekében újabb 3 tanterem építésével 24 osztályos iskolává fejlődött a Rákóczi.

Az iskola tanulólétszáma az intézmény iránti igény következtében 1992-től folyamatosan nőtt. Átmeneti visszaesést okozott a gimnázium megszüntetésének kísérlete az akkori önkormányzati vezetés részéről 1995-ben. A következő évben a képviselő testület elfogadta és megerősítette az iskola 6+6-os képzési szerkezetét. Azóta ismét jelentősen nőtt a hozzánk jelentkezők létszáma. A tanulólétszám túlzott növekedése zsúfoltságot eredményez, pedagógiai nehézségeket okoz.

A tiszta 6+6-os szerkezet miatt a város többi általános iskolájával problémás viszonyba kerültünk. 2003-tól újra megkaptuk a 7-8. általános iskolai évfolyamok működtetésének engedélyét.

2004-től a 7. évfolyamon nyelvi előkészítő osztályt indítottunk, akik a továbbiakban is emelt óraszámban tanulhatják az idegen nyelvet. Sajnos azonban szembe kellett néznünk azzal a problémával, hogy nyelvi évfolyamosaink közül három év után többen négy osztályos gimnáziumba jelentkeztek nyelvi tagozatra vagy két-tannyelvű képzésre. Mindez párosult azzal az oktatáspolitikai változással, hogy finanszírozás szempontjából az átlaglétszám alatt működő osztályok miatt hátrányos helyzetbe kerül az iskola ill. fenntartó. A fentiek megfontolása után döntöttünk a szerkezetváltás kezdeményezése mellett, melyet Szentendre város Önkormányzatának képviselő

testülete is támogatott. Ily módon a 2008-2009-es tanévtől kezdődően már nem indítunk nyelvi előkészítő osztályt, valamint a 2009-2010-es tanévtől kezdődően a 6+6-os szerkezetről 8+4-es szerkezetre térünk át felmenő rendszerben, azaz először 2011-2012-es tanévben fogunk 9. évfolyamra beiskolázni.

A 2003. évi LXI törvény előírásának megfelelően iskolánkban a 2008/ 2009-es tanévben bevezetésre kerül a nem szakrendszerű oktatás az 5. évfolyamon és felmenő rendszerben a 6. évfolyamon, a kötelező tanórai foglalkozások 25%-ban, vagyis minimálisan heti 7 órában.

Az előttünk álló feladat, hogy az új szerkezet által kínált lehetőségeket maximálisan kihasználva diákjainknak magas színvonalú, biztos felkészülési lehetőséget biztosítsunk egészen az érettségiig, ill. a város és a kistérség

általános iskoláiból kikerülő tanulók számára is vonzóvá tegyük iskolánk gimnáziumi képzését.

Legfrissebb

Kapcsolódó hírek

Gimnáziumi hírek · 2026. 06. 09.

Tájékoztató a gimnáziumi beiratkozásról 2026

Tájékoztató a beiratkozásról a leendő kilencedik osztályosoknak és szüleiknek A Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumba a 2026/2027-es tanévre felvett diákok szülei az elektronikus ügyintézés lehetőségét használva is elindíthatják a bei…

Tovább olvasom

Gimnáziumi hírek · 2026. 06. 03.

Dobogón a Rákóczi

Dobogón a Rákóczi Iskolánk 11.a osztályos tanulói, Gedei Hanna és Szabó Rebeka 3. helyezést értek el a Gyulán megrendezett „A mondat nem ér véget…” Krasznahorkai László Kárpát-medencei Irodalmi Verseny en. A lányok nemcsak irodalmi műveltségüket, hanem kreati…

Tovább olvasom

Gimnáziumi hírek · 2026. 05. 26.

Német nyelv gyakorlása és közös élmények Ausztriában

Német nyelv gyakorlása és közös élmények Ausztriában Salzburg és környéke felfedezésén jártak a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium diákjai. Különleges, élményekben, gazdag háromnapos ausztriai kiránduláson vettek részt a Szentendrei II. Rákóczi…

Tovább olvasom

Gimnáziumi hírek · 2026. 04. 26.

Végleges felvételi lista 2026

Kedves Diákok! Tisztelt Szülők! Mindenkinek gratulálunk a sikeres felvételijéhez! Lentebb találják iskolánk egyeztetett (végleges) felvételi jegyzékét tagozatonként, a felvételt nyert tanulók oktatási azonosítójával/jeligéjével. Végleges felvételi jegyzék: LE…

Tovább olvasom

Gimnáziumi hírek · 2026. 03. 12.

Ideiglenes felvételi lista 2026

Tisztelt Szülők! Kedves Felvételiző Diákok! Köszönjük, hogy megtiszteltek minket bizalmukkal és hozzánk adták be jelentkezésüket! Különböző tagozatainkra a pontszámítás a következőképpen alakult a felvételi tájékoztatónk szerint: A felvételi eredmények elbírá…

Tovább olvasom

Gimnáziumi hírek · 2026. 03. 08.

Rákóczi Sítábor 2026

Rákóczi Sítábor 2026 Több év kihagyás után, újból sítáborban vehettek részt iskolánk gimnáziumi tagozatának diákjai 2026. február 27. és március 3. között. Csapatunkat volt és külsős diákok is kiegészítették. Nagy izgalommal, várakozással indultunk útnak. A b…

Tovább olvasom

Gimnáziumi hírek · 2026. 03. 03.

Információk a szóbeli felvételiről 2026

Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! Örömmel fogadtuk gimnáziumunkba való jelentkezésüket! Geotika (0002) tagozatunkra minden hozzánk jelentkező tanulót behívunk szóbeli meghallgatásra matematika vagy földrajz tárgyból. Angol emelt szintű (0003) tagozatunkon is me…

Tovább olvasom

Gimnáziumi hírek · 2026. 02. 23.

Tájékoztató a szóbeli behívásról 2026

Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a szóbeli felvételi vizsgák időpontjai az alábbiak: március 9. (hétfő) március 10. (kedd) Az emelt óraszámú angol nyelvi képzésre jelentkezők angol nyelvből tesznek szóbeli felvételit. A geotika tagoz…

Tovább olvasom

Gimnáziumi hírek · 2026. 01. 14.

Beszámoló a Pályaorientációs Napról 2026

Beszámoló a Pályaorientációs Napról: A vegyész- és biomérnöki pálya lehetőségei Az idei pályaorientációs nap különleges eseménye volt az az előadás, amelyet Ábrányi-Balogh Péter , az MTA (Magyar Tudományos Akadémia) köztestületi tagja tartott iskolánkban. Az…

Tovább olvasom

Gimnáziumi hírek · 2025. 11. 30.

PET mentes iskola pályázat

Iskolának az alábbi videóval indult a PET mentes iskolaprogram pályázatot: {vembed M=/images/dokumentumok/vizautamatat_szeretnenk.mp4} A pályázatról bővebben itt olvashat: kekbolygoalapitvany.hu/

Tovább olvasom