Őszi erdei kirándulás a Visegrádi-hegységben

Október közepén, egy napsütötte szombat reggel, lelkes kis csapatunkkal erdei kirándulásra indultunk a Visegrádi-hegységbe. Túránkat a visegrádi hajóállomástól indítottuk és a Salamon-torony melletti túraúton másztuk megy a hegyet. Cél a Zsitvay-kilátó volt, ahonnan csodálatos panorámával tárult elénk a Dunakanyar, Fellegvár és a Visegrádi-hegység dimbes-dombos vonulata. A kilátó mini kiállításán a hegység növény és állatvilágával ismerkedtünk. A kirándulás során megcsodáltuk az ezer színben pompázó őszi erdőt, megmásztunk egy magaslest, állat lábnyomokat kerestünk, láttunk számos vízátfolyást, gombát. Délután, a túrától kissé elfáradva, de kellemes emlékekkel indultunk hazafelé.

Tóthné Szabó Timea földrajz tanár

Szarvasbőgés-túra

Egy szép őszi estén nekivágtunk a 9.b osztállyal a Visegrádi-hegységnek, hogy megtapasztaljuk, milyen kőzetből van, gyönyörködjünk az őszi erdő változatos színeiben és betekintést nyerjünk az itt élő állatok életébe.
Dömörkaputól Lajos-forrásig naplementében túráztunk felfelé egy régi kőbánya mellett, a szirtről csodálatos kilátásban volt részünk. Megpihentünk Kőrösi Csoma Sándor emlékművénél, majd Lajos-forrásnál felfrissítettük magunkat a forrás vizével, és nagy beszélgetések mellett elfogyasztottuk elemózsiánkat. Eközben ránk esteledett, és visszafelé már sötétben ereszkedtünk le a hegyről egy patak mellett. Az erdő életét legkevésbé szerettük volna megzavarni, ezért nagyon fegyelmezetten, halkan mozogtunk. Izgalmas volt hallgatni a madarakat, neszeket, mocorgásokat, miközben arra is figyelni kellett, hogy hova lépünk. Ahogy leértünk az aszfaltos erdei útra, nagy kihívásként az utolsó szakaszt teljes sötétségben tettük meg. Együtt mozgott a csapat, szemünk teljesen hozzászokott a kevés fényhez. Óriási segítség volt Ajtony apukája, Gergő, aki túravezetői szakértelmét adta a kiránduláshoz, köszönjük szépen!
A túra végén szarvasbőgést hallgattunk, lovakat etettünk almával és élveztük Szentendre felől a hold felkeltének gyönyörű látványát. Elfáradtunk, de igazi feltöltődést adott mindenkinek ez a közösségépítő osztályprogram. 

Bednarikné Vizkeleti Beáta  és  Fülöpné Rigó Éva 
 osztályfőnök    angoltanár

Újjávarázsoltuk az elsősök kisudvarát

2018. április 5-én, egy szép tavaszi napon az 1.b osztály tanulói és a szülők közül többen, Kati néni vezetésével rendbe tettük az elsősök által használt kisudvart.

Először kigazoltuk a területet, szemetet szedtünk, majd elkezdődött az udvar kicsinosítása. Fűszernövényeket ültettünk, ezekhez rajzos ismertető táblákat készítettek a gyerekek. A kőedényekbe varjúhájat ültettünk. Az 1.a osztály szülei kicserélték a homokozó homokját, és megoldották a homokozó lefedését is. A homokozó fölé árnyékoló került, amit az 1.b apukái szereltek fel.

Egy jó hangulatú délutánt töltöttünk el az udvar szebbé varázsolásával.2018 kisudvar 011

 

"70 maratonnal a Dunáért" - mi is részt vettünk!

Rákóczis diákok is együtt futottak Hidvégi-Üstös Pállal, aki 3000 km-es futása során a környezeti értékeink védelmére hívja fel a figyelmet.

2017 70 maratonnal a dunaert

TeSzedd! – túraútvonal takarításon voltunk

A reggeli esős idő ellenére a szombati túraútvonal takarításon a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium 1.b osztálya Kiss Kati tanító néni vezetésével 15 család apraja és nagyja vett részt, kiegészülve az Egres Úti Zenei óvodából egy családdal.

A Sztaravoda-forrástól Álló-rétig a sárga kereszttel jelzett túraútvonalon és visszafelé az erdei úton végül két nagy zsák szemetet szedtek össze a lelkes résztvevők. Felfelé menet az esőzéstől felázott ösvény igazi bátorságpróba volt kicsinek és nagynak egyaránt, de ez sem szegte kedvét senkinek.

A szemét keresése mellett párhuzamosan folyt a kincskeresés: találtunk vadalmát, vadkörtét, óriás kalapú őzláb gombát, kóstoltunk húsos somot, … és Álló-réten a kitartás jutalmaként virító őszi kikericsek vártak minket.

Köszönjük Mindenki lelkes részvételét! Jó volt együtt lenni a környezetükért tenni akaró, lelkes felnőttek és gyerekek csapatával.

TeSzedd!

 

okoiskola logo 187

 

Ökoiskola információk