Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium

 

 

 

 

 

szechenyi terv plussz 2024 kicsi

FARAGÓ ILDIKÓ 320x200

Faragó Ildikó

1963-2022

magyar – történelem szakos tanár

Faragó Ildikó 1998 óta, 24 éve dolgozott iskolánkban, talán mondhatjuk, fél életét töltötte itt. Pedagógus pályáját Szegeden, szülővárosában kezdte. Egész életét ez a két hely, Szeged és a Dunakanyar határozta meg, olyannyira szerette mindkettőt, hogy sokáig idegenvezető szakkört is vezetett.

A Rákócziban töltött évei alatt végig osztályfőnök volt, hat osztályt segített tanárként és „pótanyaként” is, egyik osztályát egészen az érettségiig kísérte végig gondoskodásával.

2007-ben szakvizsgázott, innentől a lemaradó tanulók felzárkóztatásában, fejlesztésében is aktív részt vállalt.

Különösen vonzotta a színház, ezzel kapcsolatos programjával szerzett mesterpedagógusi címet: neki köszönjük a sok élvezetes színielőadást, műsort színjátszó-körének előadásában.

Pályafutását és életét is a nyitottság, az önismeret, a pozitív életszemlélet, az aktivitás, a nagy

munkabírás jellemezte. Sosem volt kiégett, mindig voltak ötletei, tervei, vágyai, még nagy

önfegyelemmel viselt betegsége alatt is.

Szomorú szívvel kell elfogadnunk, hogy ezeket már nem valósíthatja meg.

Isten Veled Ildikó (néni), nyugodj békében!

Temetése 2022. szeptember 8-án 15 órakor lesz Szegeden a Belvárosi temetőben (Szeged Fonógyári út)

Tisztelt  Szülők, Kedves Diákok!
 
Szept.1-jén (csütörtökön) kezdődik a tanév. Az első tanítási nap 4 osztályfőnöki óra lesz. Az első órában ünnepélyes tanévnyitóval kezdünk, ahol ünneplő ruha kötelező! (fehér blúz vagy ing és sötét szoknya, nadrág ). A 4. óra után, 11.40-kor a gyerekek hazamehetnek, ebéd nincs, de tanulószoba, illetve ügyelet van. Kérem, hogy már első napra hozzák magukkal a gyerekek:

  1. Szülő által írt engedélyt, hogy szept.1-én,a 4.óra után a gyermek egyedül hazamehet, ( esetleg az iskolában marad 16.00-ig).
  2. Bizonyítványokat.
  3. Jegyzetfüzetet, órarendet, íróeszközt.
  4. Táskát a tankönyveknek. Szept.1-én a gyerekek megkapják a tankönyveiket.

Egyéb információ:

- Az ebédet igénylő tanulók,(ha a már előzetesen kiküldött nyilatkozatokat határidőre visszaküldték) szept.2-tól ebédelhetnek. Szept.1-jén még ebéd nincs.

- A szept.1-jén, az osztályfőnökök által kiadott nyilatkozatokat (amit egy lapra összesítve kapnak meg a gyerekek), szept.2-re kell visszahozniuk. /adatvédelmi nyilatkozat, médiában történő megjelenésről, iskolapszichológusi szolgáltatást elfogadó nyilatkozat, szociális segítő szolgáltatásról nyilatkozat, tankönyvhasználatról szóló nyilatkozat és a délutáni 16.00 óráig kötelező tankötelezettségről nyilatkozat /.Minden nyilatkozat után a szülő aláírásával igazolja beleegyezését.

- Páratlan héttel kezdünk. (szept.1-2.).

- A délutáni úszás óra alóli felmentési igények egyesületi igazolással és szülői kérvénnyel érvényesek. Ügyintézés a Krétán keresztül zajlik. (Ennek lebonyolításáról bővebb információt később adunk) A felmentés az igazgatói határozat kiadásától érvényes.

Köszönettel: Hollóné Szomorú Olga

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10.b osztályos tanulója Kozma Viktória június 29-én tragikus körülmények között életét vesztette, elragadta tőlünk a Duna.

Családjával együttérezve fájó szívvel búcsúzunk Tőle.

Nyugodj békében Viki!

VEZETŐI NYÁRI ÜGYELETEK

2022.06.30-tól: Július 13. (szerda) 9:00 – 13:00
(ügyeletes: Kiss-Máté Ágnes int.vez.h. – Holba Mónika)

Július 27. (szerda) 9:00 – 13:00
(ügyeletes: Molnár Ildikó int.vez.h. – Polonkai Erika)

Augusztus 10. (szerda) 9:00 – 13:00
(ügyeletes: Molnárné Reskovits Zsuzsanna int.vez. – Holba Mónika)

A bizonyítványok átvételére és egyéb diákügyek intézésére az ügyeleti napokon van lehetőség!

Minden tanulónknak szép nyarat, jó pihenést kívánunk!

okoiskola logo 187